Az elhagyott pásztor éneke

Ballagok, én
hegyen völgyön
egyedül,
csak magamban,
kis juhocskáimmal.
Hóban, vízben, forróságban
nyájammal,
s az én kis furulyámmal,
s a pásztorkutyusommal.
Az életem
oly gyönyörű
a visszhang itt
oly elbűvölő.
A napsütötte hegyoldal...
Nem cserélnék én senkivel,
semmiért...
 A reggeli nap bearanyoz
hegytetőt és völgyeket
az egész környéket.
Én kiengedem juhaimat
a rétre az erdei kis legelőre.
Lassan legelgetnek ott.
S előveszem kis furulyám
eljátszom a kedves nótámat,
mely szárnyra kel széllel elrepül
s kedvesemre rátalál.

A én rózsám meghatottan hallgatja
a furulyám hangját.
Szive nyomban örvendezve
megdobban
visszavár,
jöjjek már.
Én gondolatban már megyek
és majd, csak ővéle leszek,
csak az erdő s hegy vissza tart
nem hagyhatom őket el
nem lehet...


E hegyekben
itt születtem,
nagy a vonzalom
a szivemben.
Engem hív a
csalogánydal,
minden ide köt
ide bilincsel...