Ne szidjatok soha engem

Ne szidjatok soha engem, 
én a szidást nem érdemlem,
nem tudok más lenni.
Mert akinek a szíve fáj 
hajnalban is mulatni jár,
nem lesz abból semmi.

Szeretem a cigányzenét 
az italból sosem elég,
rohanok a végső sötét elmúlás elébe.
Éjszakáról éjszakára 
azt húzatom a csárdában,
vége van már vége.

Akkor sirassatok engem, 
majd amikor a szívemben,
nem szólnak már a nóták.
Oly kopár lesz, oly kietlen, 
mint egy sivár őszi kertben,
a hervadó rózsák.

Hadd menjek én feledőbe, 
vigyetek a temetőbe,
véssétek egy szürke kőbe 
ezt a sekély pár sort
Élt egyszer egy koldus szegény 
dalos ajkú nótás legény,
kár volt érte kár volt.